Az Ohati 3-as horgásztavunk ismét bizonyított!

A pecaverzum.hu írta meg Zalkodi András és Lénárt István elképesztő élményét, amelynek főszereplői a harcsák voltak. Szám szerint kettő (85 kg és 65 kg)


A pecaverzum.hu írta meg Zalkodi András és Lénárt István elképesztő élményét, amelynek főszereplői a harcsák voltak. Szám szerint kettő (85 kg és 65 kg). András a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Ohati 3-as horgásztavához szervezett rögtönzött pergető összejövetelt, ahol mintegy tucatnyian vettek részt a napsütéses őszi időben. András és István kiemelkedtek a mezőnyből, ugyanis sikerült közös fotózkodásra bírniuk egy 85 és egy 65 kilós monstrumot (a nap folyamán az összejövetel résztvevői összesen 21 darab harcsát fogtak!!!). András elmondta, hogy a nap folyamán sok 15-20 kilós harcsát sikerült megakasztani és voltak nagyobbak is amiket nem sikerült kiemelni, elmentek. Végül sikerült kemény harcok árán a partra birkózniuk előbb egy 224 centis 85 kilós szörnyeteget, majd később egy 207 centis 65 kilós kollégáját. A horgászok természetesen visszaengedték őket a kötelező fényképek elkészülte után a tóba, hogy másoknak is kijuthasson a nem mindennapi sportélményből. Extra: Ohaton él az ország minden bizonnyal legnagyobb harcsája, egy 280 centisre becsült ragadozó, amelyet tavaly novemberben Czimmermann Gábor és Koós Ferenc megakasztottak, de 2,5 órás küzdelem ellenére sem tudta végül kiemelni a vízből, a hal végül meglépett az utolsó pillanatban. Zalkodi András elmondta, idén is látta már a tó királyát, tehát még a vízben van, és továbbra sem tudta eddig senki sem fotózásra bírni. …HORGÁSZOK! A FELADAT ADOTT! Várunk minden kalandvágyó horgászt a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Ohati Horgásztavára, ahol ilyen és ezekhez hasonló élményben lehet részük. képek: pecaverzum.hu