Nyáron a nádrengeteget, vízivilágot a madárseregek mozgása és zsinata tölti meg élettel. A nyílt víztükrök fészkelői a vöcskök, sirályok, szerkők, szárcsák. A vízen a sajátos madáregyüttes madárfalut alakít. A legnyíltabb helyre a vörösnyakú vöcsök (Podiceps griseigena) készíti fészkét, a búbos vöcsöknek (Podiceps cristatus) már inkább a nádszegély a megfelelő fészkelőhely. A sirályok már április elején párba állnak, ők a nyílt helyeket kedvelik. A szerkők (kormos szerkő (Chlidonias nigra), fattyú szerkő (Chlidonias hybrida), fehérszárnyú szerkő (Chlidonias leucoptera)) vízen úszó tutajfészket építenek, melyet az összefüggő hínármezőkön alakítanak ki. A szerkőtelepek szélén, a sűrűbb nádasokba, gyékényesekbe rejtve találjaSzárcsa meg otthonát a kis vöcsök (Podiceps ruficollis). Legkisebb vöcsökfajunk, de fészekalja a leggazdagabb, sokszor 8 tojásból is áll. A tőkés réce (Anas plathyrhynchos), a barát- (Anas ferina) és a cigányréce (Anas nyroca) is költ itt. A halastavak rejtettebb helyeit kedveli a szárcsa (Fulica atra) és a vízityúk is (Gallinula chloropus).

A nádszigeteken nagy gémtelepek alakulnak ki, ahol a nagykócsag (Egretta alba) is fészkel. HazánkbNagykócsagan gyakori fészkelő, de egyre gyakrabban át is telel. Az egyik legfontosabb költőterülete Magyarországon a Hortobágy térsége. A gémtelep másik lakója a kanalasgém (Platalea leucorodia). Egymáshoz közel rakják a víz fölé alig emelkedő alacsony fészküket. A vegyes gémtelepek állandó lakója a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) is. Első bizonyított hortobágyi előfordulása 1933-ban volt, majd több mint 40 évig nem volt megfigyelése. Az 1970-es évek közepétől újra megjelentek kóborló példányai, és azóta elkezdődött az egyre gyarapodó hortobágyi állomány szétterjedése. Kanalas gémA kárókatona (Phalacrocorax carbo) is gyakori fészkelő, a halastavak környékén jelentős létszámban megjelenik, akár komoly károkat okozva a halállományban. A záródó nádasok a nyári lúd (Anser anser) otthona. A pásztorok a világos, hamvasszürke tollazata miatt szőke libának is hívják, egykoron a porták körül mindig látható volt néhány szelíd példány. A víz fölött, középmagasan letördelt nádra készíti fészkét a vörösgém (Ardea purpurea). Gyakran megtelepszik a nádasokban a szürke gém (Ardea cinerea) is. A vörösgém telepek is gazdagodnak más fajokkal. Gyakran találja itt meg otthonát a szárcsa (Fulica atra), a vízityúk (Gallinula chloropus) és a guvat (Rallus aquaticus) is. A sűrű, egyre jobban záródó nádasokat kedveli a bölömbika (Botaorus stellaris). Mély, erős, messzehangzó kiáltása hozzátartozik a nádasok hang - kavalkádjához.

A halastavak egyetlen fészkelő ragadozója a barna rétihéja (Circus aeruginosus). Gyakran látni, amint a nád felett imbolygó röpte közben portyázik, vízimadár tojások, fiókák után kutatva. A nádi énekesek, régi nevükön „nádi zenérek” jellemző képviselője a barkóscinege (Panurus biarmicus). Könnyen észrevehetjük őket, ahogy a nád végén egyensúlyozva szedegetik az apró nádmagvakat. A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) erős, érdes hangjára is felfigyelhetünk. A cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus) az előző énekes halkabb hangú hasonmása.

A halastavak növényvilága is sajátos. Összefüggő állományt alkot a nád (Phragmites communis). A keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia) is gyakran megjelenik. A víz felszínén összefüggő borítást alkotnak a lebegő hínár növényei, leggyakrabban a kis békalencse (Lemna minor) és a rucaörömmel (Salvinia natans) is találkozhatunk a vizek tetején. Ritka a tündérrózsa (Nymphaea alba), gyakoribb növény a békatutaj (Hydrrocharus morsus-ranae), és kisebb foltokban a sulyom (Trapa natans) is megjelenik. A néhol tömeges tündérfátyol (Nymphoides peltatus) virágzáskor szép látványt nyújt. Egyes tavakban kiterjedt foltokban békaszőlővel (Potamogeton sp.) is találkozhatunk. Az időszakos vagy sekély vízborítású részeken tavi káka (Schoenoplectetum lacustris) is megjelenhet. A halastavak iszapos partjain terjed újabban a mételyfű (Marsilia quadrifolia).

 

A halastavak rovarvilága gazdag, a mocsarakéhoz hasonló. Jellemző a szitakötő fajok (Odonata) jelenléte. A tavak rovarvilágának legnagyobb tömegét a szúnyogok adják.

 

A halastavak a természetes vizekhez képest nagyobb mennyiségű élőlényt képesek eltartani a fokozott tápanyagbevitel következtében.

A hal és a Hortobágy elválaszthatatlan egymástól. A halastavak halfaunáját a telepítések határozzák meg.

A kétéltűek és a hüllők számára kiváló életfeltételeket nyújtanak a halastavak nádas-gyékényes szegélyzónája. Tömegesen találkozhatunk a vöröshasú unkákkal (Bombina bombina) a partmenti részeken. Nagy számban él itt még a mocsári béka (Rana arvalis) és a zöld levelibéka (Hyla aTavi békarborea) is. A nádszálon, és a nádlevélen meghúzódva szinte észrevehetetlenné válik. A kecskebéka (Rana esculenta) a legnagyobb termetű békánk, a mélyebb vizeket, halastavakat szereti. A barna ásóbéka (Pelobates fuscus) csak tavasszal jön a vizekre. A gőték fajai közül kettő él a Hortobágyon. A dunai tarajos gőte (Triturus dobrogicus) és a pettyes gőte (Triturus vulgaris)). A hüllők közül a közismert vízisiklónak (Natrix atrix) és a mocsári teknősnek (Emys orbicularis) is kiváló életfeltételeket biztosítanak a hortobágyi halastavak.

Fotók:

Dr. Gyüre Péter: nyárilúd, szárcsa, nagykócsag, kanalas gém, cigányrécék, szürke gém

Dr Juhász Lajos: tündér fátyol, szitakötő faj, tavi béka, mocsári teknős