A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. különös figyelmet fordít arra, hogy a horgásztársadalommal kitűnő kapcsolatot tartson fel. Mivel hazánkban a horgászat az egyike a legnagyobb tömegeket megmozgató szabadidős tevékenységeknek, így az nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy a Hortobágyi Hal® még szélesebb körű elismerést vívjon ki magának országos méretekben. A Halgazdaság Zrt. vagy tópartról, vagy a budapesti depóján keresztül elégíti ki a horgászvizek felől érkező igényeket. A Társaság kizárólag az OMMI által tanúsított saját tájfajtájú pontyait neveli és értékesíti partnerei részére. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. elsősorban hosszú távú kapcsolatok kiépítése mellett, szerződésben rögzített feltételek mentén biztosít az égész év során élőhalat horgászpartnerei számára. A Társaság fő terméke a ponty, de mellette amurt, ragadozókat, kárászt és keszeget is tud korlátozott mennyiségben, a készletek erejéig biztosítani. 

Az élő halakat különböző mennyiségekében, igény szerint tudjuk kiszállítani 1, 3, 4, 5, 9 vagy 10 halszállító tartállyal felszerelt tehergépkocsiinkkal. A halszállítást Társaságunk kizárólag állatorvosi igazolások biztosítása mellett végzi el.